A Londoni Tehetség Központ munkatársai minden nyár végén ellátogatnak azokba a gólyatáborokba, amelyeket az Egyesült Királyságba készülő hallgatóknak szerveznek az egyetemek magyar hallgatói közösségei.

A gólyákat váró rendezvények célja, hogy azok a fiatalok, akik felvételt nyertek egyesült királyságbeli egyetemekre, találkozzanak a kinti magyar közösséggel és információkat kapjanak az egyetemi életről. A Londoni Tehetség Központ munkatársai minden évben azért látogatják meg ezeket a táborokat, hogy a fiatalok még a kiutazásuk előtt megismerjék a Központ által nyújtott programokat és lehetőségeket, amik az év során várják őket.

Az idei év sok mindenben különbözött a megszokottól, első sorban a járványhelyzet hatására, ezért programjainkat is ezek figyelembevételével alakítottuk ki:

Augusztus 23-án, Gárdonyban az Észak-Angliai Egyetemek magyarországi gólyatáborában, majd szeptember 12-én és 13- án a Margitszigeten megrendezésre került University of Warwick magyar hallgatói szervezete által szervezett gólya napokon, illetve a Londoni Egyetemek Közös gólya napjain vettünk részt.

Az idei évtől a magyar hallgatói szervezeteket az újonnan alakult, a hallgatók által életre hívott Hungarian Youth Association fogja össze, akikkel számos kezdeményezésben működünk együtt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
A honlapon feltüntetett adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.