Magyarországon az elmúlt években erőteljesen, elsősorban a piaci igényeknek és a kormányzati szándékának megfelelően, a gazdasági kormányzat a piaci szereplőkkel együttműködve olyan környezetet próbál teremteni, ami bölcsője lehet a startup-oknak. Ez lehet az egyik legnagyobb kitörési pontja az innovációnak. Ebből adódóan a külföldön tanuló vagy diplomázott fiatalok jelentős része gondolkozik saját startup indításán.

A kérdés az, hogy ma Magyarország megfelelő körülményeket biztosít-e ezeknek a fiatal vállalkozóknak?

A 2021. március 17-én megrendezésre kerülő vitaest célja, hogy az államigazgatás, a törvényhozás, a befektetői és az aktív vállalkozói oldalakról felkért szereplőkkel megvitassuk ezt a kérdéskört.

A vitaesten előadóink között köszönthetjük Rácz Zsófiát Fiatalokért felelős helyettes államtitkárt (CSTM), Gulyás Tibort Innovációért felelős helyettes államtitkárt (ITM), Katona Bencét a Hiventures Venture Capital Fund Management Zrt. vezérigazgatóját, Gulyás Gergőt a Startup Campus London ügyvezető igazgatóját és Jónás Lászlót a Design Terminál üzletfejlesztési igazgatóját is.

A vitaestet Pirityi Soma a Hungarian Youth Association Ltd. társigazgatója fogja moderálni.

Milyen kérdéseket és témákat fogunk körbejárni az est folyamán?

Íme néhány, gondolatébresztőnek:

  • Magyarország hosszútávú innovációs stratégiája és kilátásai
  • A törvényhozási, befektetői és a vállalkozói szféra céljai mennyire egyeznek?
  • Összehasonlítva, Magyarország, hogy áll a többi régiós országhoz képest?
  • Lehet-e Magyarország olyan központja a startup-oknak és az innovációnak, mint az amerikai Szilícium- völgy?
  • EUs innovációs verseny – mely országok vezetői, mit tanulhatunk tőlük?
  • Milyen akadályok tartják/tarthatják vissza az innovatív fiatalokat, hogyan lehet ezek ellen tenni?
  • A szociális startupok lehetőségei, piaca, van-e jövőjük?
  • Milyen lehetőségeket biztosít Magyarország a fiatal startuppereknek?
  • A K+F meghatározó jövőbeli trendjei (a 3 legfontosabb trend, amelyek meghatározhatják a következő 10 évet)?
  • Milyen előrejelzéseket lehet tenni, milyen változások várhatóak a járványügyi helyzet függvényében?
  • Mennyire vonzó Magyarország a külföldi beruházók számára? Hogyan lehetne ezt növelni?
  • Vajon egy jó startup innováció növelné a külföldi érdeklődők arányát is?

Kérdésed lenne neked is az előadókhoz?

Küldd el nekünk e-mailben a london@ntk.hu e-mail címre vagy üzenetben a Facebook fiókunk-ra.

Ne maradj le erről az izgalmas eseményről!

Regisztrálj és gyere el! 

A vitaestet a Londoni Tehetség Központ a Hungarian Youth Association-nal közösen szervezi.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
A honlapon feltüntetett adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.